Japán


Miért látogasson el Japánba?

Japán egy más világ: kulturális Galapagos, ahol egy különleges civilizáció virágzott; manapság pedig a tradicionális és a modern világ közötti finom kontraszt jellemző rá. A japán szellemiség erőteljes, meleg és hihetetlenül befogadó.
Japán természeti csodáit mintha hétpecsétes titok őrizné. A Japán Alpokban és Hokkaidón hegyi túrát tenni világraszóló élmény és egy jól kiépült hegyi menedékház hálózattal adott a lehetőség többnapos túrákra is, ahova elég az embernek a hátára kapnia egy hátizsákot. Lejjebb, délen Okinawa korallzátonyai bűvölik el az oda látogatót még akkor is, ha esetleg már Thaiföldön is járt. Japánban soha nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a természet ölén lehessünk: például az olyan nagyvárosokban is, mint Kyoto, elég egy pár perces utazás ahhoz, hogy erdős hegyekben találjuk magunkat.

A Japánba tett látogatás másik oka lehet, hogy helyben ízleljük meg a japán konyha különlegességeit; könnyűszerrel lehetséges arra külön útitervet készíteni, hogy az ember meglátogassa a különböző helyi specialitású helyeket és az inspiráló éttermeket. Ha elfogyasztunk egy ételt Tokió egyik elsőszámú sushi éttermében, rögtön tudni fogjuk, miért. A japánok részletek iránti figyelme, a tökéletes tálalás és a legfinomabb hozzávalók konzekvens használata olyan ételeket eredményeznek, melyek alapján megváltozik az ember elképzelése a konyhaművészetről.

Japán templom


Mi jut eszünkbe Japánról?


A Fuji hegy

Japán legmagasabb hegye 3,776 méteres magasságba emelkedik; a vulkán szokatlanul szimmetrikus csúcsa Japán jól ismert szimbóluma, melyet gyakran ábrázolnak a művészetben és fotókon, illetve turisták és hegymászók nagyon közkedvelt célállomása is egyben. Hozzávetőleg 200 000 ember mássza meg a Fujit évente. A felfelé menet körülbelül 3-8 órát vesz igénybe, a hegyről lefelé jövet pedig nagyjából 2-5 órát.

Fuji hegy

Arany Pavilon

Kinkaku-ji vagy az Arany Pavilon Temploma a legnépszerűbb turista látványosság Japánban és Kiotóban. A pavilont eredetileg Ashikaga Yoshimitsu sógunnak építették a XIV. század vége felé, ahova elvonulhatott a világ szeme elől. Sajnos a pavilont 1950-ben felgyújtotta egy fiatal szerzetes, aki a megszállottjává vált. Öt évvel később a templomot az eredeti másolataként újjáépítették. A pavilon arannyal van bevonva, mely kiemeli a pavilon tóban tükröződő képét és a tó tükörképét az épületen.

  Arany Pavilon


Látogassa meg a hirosimai Béke Múzeum és Emlékparkot

Az 1945-ös atombomba robbantás áldozatainak emlékére emelt Béke Múzeum és Emlékparkban megható és megindító emlékművek sorjáznak, melyeket a nukleáris fegyverek borzalmainak emlékére emeltek. A várost ért rombolást hivatott érzékeltetni a park Atombomba Kupolájának csonka váza, mely azon kevés épületek közé tartozik, melyek túlélték a robbanást Hirosima szívében.

hiroshima-i Béke Múzeum

jigokudani Majompark  

A jigokudani Majompark

Nagano mellett található ez a meleg forrásairól híres vidék; Jigokudani (melynek jelentése “Pokol Völgye”) a fagyott földből feltörő gőzről és forró vizéről kapta nevét, melyet meredek szirtek és hihetetlenül hideg erdők vesznek körül. A hely a vad hómajmok hatalmas populációjáról híres, melyek télen, amikor hó borítja a parkot, a völgybe vándorolnak.
A majmok leereszkednek a meredek sziklákról és az erdőből, hogy a meleg-vizű forrásokban ücsörögjenek, hogy aztán estére visszatérjenek a biztonságot nyújtó erdőbe.


A Kiyomizu-dera

Ez egy buddhista templom, mely Kelet-Kiotóban található; ez a beltéri vízesés, melyet egy folyó vize táplál kívülről, teremti meg a templom harmóniáját a természettel, mely megépítéséhez egy szöget sem használtak.
Míg régebben a helybéliek jó szokása volt, hogy kívánságaik teljesülése céljából leugrottak a széléről (85,4 %-os túlélési eséllyel), a mai látogatók már kivetítőn, életük kockáztatása nélkül élvezhetik a zarándokhelyet, a talizmánokat és a művészetet.

Kiyomizu-dera

Kamakura Nagy Buddhája

Amida Buddha kültéri, kolosszális ábrázolása Japán legünnepeltebb Buddha alakjainak egyike.
A bronzba öntött Nagy Buddha 13 méter magasan tornyosul a látogató fölé, és 93 tonnát nyom. A szobor állítólag 1252-ből való. Bár eredetileg egy kicsi fatemplom adott neki helyet, a Nagy Buddha jelenleg a szabad ég alatt áll, mivel az eredeti templomot elmosta egy cunami a XV. században.

  Kamakura, Nagy buddha

Niseko  

Síelés Nisekoban

Ez a kis, Hokkaidón található síparadicsom büszkélkedhet az ország legfinomabb hóporával és az ország 3 legfelkapottabb síterepével, melyek név szerint Niseko Village, Niseko Annupuri és a Nagy Hirafu/Hanazono. Csábereje az elsőrangú hóporában és abban rejlik, hogy számos lehetőséget kínál jégmászásra, szűz havon való síelésre és snowboardozásra is. Nisekoban egész évben felkereshetőek a nyersanyagban gazdag meleg vizű források, melyek alkalmat nyújtanak arra, hogy a lejtőkön töltött napok fáradalmai után itt ellazuljon az ember.


Tokió keleti Óvárosa

Sensoji, az Asakusa-i Buddhista templom, kezd majdnem olyan közkedvelt úti cél lenni a turisták körében, mint Tokió. Akármelyik irányba tesz meg az ember pár háztömbnyi távolságot, az útja a Hanayashiki Vidámparkba fogja vinni, amely olyan retro szórakozási lehetőségeket nyújt, mint az ország legelső hullámvasútja. A hely tömve van nagyon jó bárokkal, mint amilyen többek között a Kamiya bár, ahol a helyi koktél a brandy, a gin és a curacao keveréséből jött létre, és aminek a helyes elnevezése Denki Bran (Elektromos Brandy).

Tokió

Hódítsa meg az Északi Alpokat

Japán Északi Alpokjának lélegzetelállító csúcsai az ország első számú túraterepének számítanak. Az ide látogatók saját belátásuk szerint választhatnak a könnyű, egynapos túrák és a hetekig tartó, a legfittebb hegymászókat is próbára tevő kalandok között. A nyár derekán a legnépszerűbb útvonalak nyüzsögnek a hétvégi turistáktól, de ha az ember hétköznap érkezik, vagy őszig vár a túrázással, az ide látogatók az Északi Alpok csipkézett, közel 10 000 láb magas csúcsait és a szűz erdőket a romlatlan természet részeként élvezhetik, mely távol esik a nyüzsgő tömegektől.

  Északi Alpok


A nara-i Todaiji Templom

Ez nem csupán a világ legnagyobb faépítménye; ez ad otthont a világ leghatalmasabb bronz Buddha szobrának is. A buddhizmus Kegon iskolája található itt csodás kertek és a vadvilág gyűrűjében és nem szűkölködik japán és buddhista történelmi műtárgyakban. Az őzek, mint a Shinto istenek hírvivői itt szabadon barangolhatnak.

Todaiji Templom


Amit nem szabad kihagyni Japánban!

  • Látogass meg annyi templomot és kegyhelyet, amennyire lehetőséged van

  • Nézz meg egy fesztivált: A japán fesztiválok a japán kultúra könnyed oldalát mutatják meg a lehető legérzékletesebben. Mivel hozzávetőlegesen 100 000 fesztivál kerül megrendezésre évente, könnyen találhat az ide látogató olyat, ami illeszkedik az útitervéhez.

  • Válj eggyé a természettel a Meleg vizű Forrásoknál: Ezek messze az ország legkedveltebb úti céljai. Fontos azonban, hogy az ember előzetesen megismerkedjen az “onsen-ekben” (gyógyfürdők) bevett szokásokkal, mielőtt még zavarba ejtő helyzetekkel szembesül.

  • Bulizás és éjszakai élet: A japán emberek szeretnek élni. Tokió éttermei, bárjai, pubjai, izakayai és klubjai a hét minden estéjén tele vannak. Az éjszakai élet Oszakában, Nagojában, Szapporóban, Kiotóban, Kóbéban és Fukuokában szintén fantasztikus.

  • Vásárlás Ginzaban: Ginza Ázsia legnagyobb bevásárló negyede. Ha Tokió szomszédságában csak egy helyet van alkalmunk meglátogatni, Ginza minden bizonnyal jó választás lesz.

  • Kóstolja meg a nagyszerű sushit: Nagy a különbség a nyugati és a japán sushi között. Mindenképp ajánlatos megkóstolni a minőségi japán sushit. Ha egyszer megízlelte, többé nem akar visszamenni.

  • Igyon japán rizspálinkát: Jószerével bármelyik japán étteremben és bárban elérhető a japán rizspálinka. Még ital automatákban is kapható.

  • Játék egy játékteremben: Nem kérdés, Japánban találhatóak a legjobb játéktermek a világon.

  • Menjen el egy kabuki előadásra: Ez olyan tradicionális japán színház, melyben a tánc előadássá válik. Míves öltözékeiről és sminkjéről is híres. Minden szerepet – beleértve a női szerepeket is – férfiak játszanak. Szinte teljesen lehetetlen megérteni az előadást, mégis a legtöbb embert a végén élvezettel tölt el.

  • Snowboardozás és síelés

  • A Shiatsu masszázs: A japán (Shiatsu) és az ázsiai masszázs (mint a thai vagy a kínai) a legelterjedtebbek. A masszázs mindenütt elérhető szolgáltatás Japánban: hotelekben, áruházakban, bevásárló utcákban és szórakoztató negyedekben.

  • Egyen egy templomban: Néhány japán templomban van étterem, amelyek a tradicionális japán buddhista konyha ételeit kínálják, név szerint a Shojin Ryori-t. Ez vegetariánus, egyszerű és fűszerezetlen ételt takar.

  • Látogasson meg egy zenei fesztivált: Japánban számos nyári zenei fesztivál kerül megrendezésre, melyekre érdemes ellátogatni. Ilyenek például a Summer Sonic, a Fuji Rock és a Sado Föld Fesztivál.


Japán legjobb nagyvárosai


Tokió

Tokio

A múltat és jövőt összekötő kapocsként Tokió kifogyhatatlan tárháza a tradicionális kultúrának, miközben szenvedélyesen fogékony az újra. Ez egy régi mintákra épült modern nagyváros, ahol a felhőkarcolók árnyékában korszerűtlen, fából épített bárok és csöndes sikátorok találhatóak tradicionális fesztiválokkal és lámpással megvilágított yakitorik-kal (grillcsirke). A régebbi városrészekben olyan kézműves termékeket lehet vásárolni, melyeket ma is pont ugyanúgy készítenek, mint évszázadokkal korábban vagy sétálhat olyan utcákban, ahol egykoron gésák sétáltak.


Kanszai

Kansai

Ha csak egy régiót áll módjában választani, ha Japánba utazik, Kanszait könnyű választani. Ez Japán szíve; sehol máshol az országban nem lehet ekkora helyen ennyi történelmi és kulturális szempontból érdekes látnivalót találni. Kanszai főbb nagyvárosai Kiotó és Oszaka.


Kiotó

Kioto

Kiotó híres csendes templomairól, csodás kertjeiről, színes kegyhelyeiről és szinte látni, ahogy a gésák titkos találkáikra igyekeznek. Igen kevés nagyvárosban található ennyi kiváló étterem. Kóstold meg a japán ételek teljes választékát a hihetetlenül kifinomult kaiseki konyhától kezdve a populáris ételeket kínáló konyháig. Vannak persze francia, olasz és kínai éttermek is, ahol a híres japán részletek iránti fogékonyság helyi hozzávalókkal társul, hogy az eredmény felülmúlhatatlan legyen. Az egyik legérdekesebb dolog Kiotóban, hogy éttermei hagyományos faépületekben találhatóak, ahol evés közben betekintést nyerhetünk magánházak kertjeibe. Hozzávetőlegesen 1000 buddhista templom található Kiotóban. Vannak igazi vallásépítészeti remekművek is köztük, mint pl. az Arany Pavilon, vagy a tágas Higashi Hongan-ji.


Oszaka

osaka

Az ultra-városias és szorgos Oszaka kellemes felüdülést jelent a tokiói divatőrület és a kiotói prüdéria után. Ezt a régi múltra visszatekintő kereskedelmi fellegvárat nagyon is józan felfogású emberek lakják, akik az igen színes Kanszai-ben-t (Kanszai dialektust) beszélik és ahol az utcák neonba öltöznek és fantasztikus 3D-s kivetítőktől fénylenek. Mégis Oszaka leginkább finom ételeiről híres. Azt mondást, mely japánul úgy hangzik, “kuidaore” (egyél addig, amíg bírsz) oly gyakran lehet hallani errefelé, hogy mára már a város mottójává vált. Az okonomiyaki-tól kezdve (sós palacsinta) a futószalagon kínált sushi-ig nagyon sok finomság innen származik és közkedveltségük lankadatlan. Jóllehet, Oszaka nem kifejezetten turista-csalogató szépségű város, az ide látogatókat kárpótolni tudja néhány építészeti és kulturális gyöngyszemével, csodás folyópartjaival, lüktető bevásárló negyedeivel és befogadó és örömünkre szolgáló módon nyitott lakosaival.

Kapcsolat

  • 1011 Budapest, Bem Rakpart 25/a. III. em. 2, Hungary
  • +36 1 612 5053
  • Fax: +36 1 789 5679
  • office[at]elegantgates.com